Ezen a nyáron 7 tábort tartottunk, ami tükrözi az MSZA növekedését. Nyári szörftáborainkban több mint 100 gyerek vett részt. Volt köztük teljesen kezdő, visszajáró tanuló és versenyzők szép számmal. A kezdők és a haladók nagy segítségére voltak a legmodernebb Fanatic deszkák és a North Sails vitorlák.
Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a szörffelszerelések forgalmazójának, a T & T Sport Kft-nek, a Fagor Magyarországnak és a KUBU-nak a támogatásukért. Reméljük, hogy együttműködésünk sokáig megmarad.
2011 - 5., 6., 7. táborok
Lodi, Áron 2011.09.16.
Lassan befejeződik a 2011-es szezon és megkezdődik a felkészülés a következő évadra.
Kettő turnus kivételével fantasztikus időben sikerült megrendezni táborainkat. Jellemző volt az erős szél és a napsütés. Jól vizsgázott az új helyszínünk is, ami a Club Aligában található. Terveink szerint jövőre is visszatérünk oda. Az idén is sokan csatlakoztak az egyesületünkhöz újabb versenyző jelöltek. Reméljük kitartásuk, lelkesedésük sokáig kitart. Mivel a versenyzői létszám egyre növekszik, jövőre tervezzük olyan tábort, ahol kizárólag csak versenyzők, versenyző jelöltek vehetnek részt. A 18+-os táborunk is nagyon jól sikerült, ezért 2012-es szezonban már 2 tábort is tervezünk, a 18 éven felülieknek..
Amíg az időjárás kedvező lesz, folytatódnak a hétvégi edzések. Októbertől pedig elkezdődnek a tornatermi foglalkozások. Még idén a junior csapatra vár az Európa Bajnokság, Szardinián (Cagliari), október 22-28 között. A legjobbakra pedig az olimpiai kvalifikációs Világbajnokság, Ausztráliában (Perth), december 3-18 között. Sok sikert mindenkinek és jó felkészülést!
Az ötödik, hatodik, hetedik tábor képeit is feltettük a galériába, valamint a videók is felkerültek!
Jövő hét végén nagy szabású rendezvényre készülünk a Petrocelli beachen Gárdonyban! Ha a szél is úgy akarja majd lesz egy Fagor amatőr pénzdíjas speed verseny és természetesen a magyar Fagor speed prófi verseny is megrendezésre kerül majd.
Ha esetleg az égiek mégis úgy döntenek hogy szél nem igazán lesz akkor sem szabad otthon maradni majd mert a Fanatic márka jóvoltából Fagor SUP evezős amatőr versenyt tartunk! Első három helyezett komoly pénzdíjban részesül majd!
És a helyszínem bemutatásra kerülnek a 2012 Fanatic North Sails wave és freestlye termékek.
Tesztelési lehetőségek a helyszínen! Óriási akciót tartunk a még raktáron levő 2010 termékeinkre! Találkozás az idéi szezon legsikeresebb versenyzőinkkel! Szakmai tanácsadás esetleg egyéni oktatás is lehetséges!
Mindenkit várunk szeretettel és reméljük hogy egy nagyon jó szörfös –Sup rendezvénynek leszünk résztvevői szeptember 3-án és 4-én Gárdonyban!
4. táborunkat Aligán tartottuk és az új helyszín jól vizsgázott. Fantasztikus szeles időnk volt és a hullámokat nagyon élvezte mindenki. Elkészültek a képek és a videó. Nézzétek meg: Képek | Videó
Techno U17 VB
San Francisco
Lodi 2011.07.28.
Véget ért a junior világbajnokság San Franciscoban, fantasztikus körülmények között zajlott a verseny, minden nap sikerült megrendezni a tervezett futamokat.
Andris nagyon jól kezdett, két futam után összetettben a 10. helyen állt. A szél általában délutánra 20-25 csomóra erősödött, ami inkább a francia, angol, görög versenyzőknek kedvezett, Andris jobban kedveli a közepes szelet, persze így is sikerült a mezőny első felében befutnia. Sajnos a 3. napon az első futamban leszakadt a svertgumija, ezért 14 helyet esett vissza, majd a parton 5 perc alatt kellett szerezni egy csere deszkát, amit sikerült úgy megoldani, hogy az egyik fiatal amerikai versenyzőtől elkértem egy futamra a deszkát Andrisnak, majd a 2. futam alatt kaptunk egy teljesen új deszkát, amit össze kellett rakni, hogy azzal indulhasson a 3. futamon.... teljesen megzavarta érthető módon, hogy 3 futamot 3 különböző deszkán kellett versenyeznie... 3 nap után a 24. helyen állt. Az utolsó két napon is sikerült az erősebb szeles futamokat kifogni, így végül a 22. helyet szereztük meg.
Az eredmény mindenképpen javulás a korábbiakhoz képest, igaz lehetett volna kicsit jobb is, de részemről gratulálok az elért eredményhez! A vasárnapi Alkatraz kerülő versenyen Andris abszolut 7. helyen zárt.
Ezúton szeretnénk tájékoztatni Titeket, hogy az augusztus 1-5. között meghirdetett balatonfüredi tábort augusztus 15-19. között tartjuk Balatonfűzfőn az MSZA „főhadiszállásán”.
Jó alkalom lesz az idei év kezdőinek, hogy elmélyítsék tudásukat, de a versenyzőknek is remek edzési lehetőség a 2011-es szezon utolsó versenye előtt, ami augusztus 20-21-én lesz Balatonalmádiban.
Ismét a hangulatos BS Fűzfő kikötő adott otthont az idei MSZA Kupának. A harminc fölötti versenyzői létszám már jelezte, hogy jó hangulatú és tartalmas hétvége előtt állunk. Szombaton 4-8 csomós szélben három kisszeles futamot tudtunk lebonyolítani, ahol hihetetlen csata és körbeverés alakult ki Raceboard Junior osztályban. György Ádám visszatérése Racebord Classic osztályba szintén felborította az előzetes papírformát. Tovább...
MB - 3. forduló
Lodi, Áron, 2011.05.23.
Magyar Szörf Bajnokság - 3. forduló
Kis szél, családias hangulat jellemezte a hétvégi bajnoki fordulót. A két nap alatt mindössze három futamot sikerült lebonyolítani, ahol a legnagyobb csata, a Raceboard „Klasszikusai” és Juniorjai közt alakult ki. Szombaton késő délután épphogy 5 csomós szélben rajtoltattuk el az első futamot, ahol egy kis szélforduló is nehezítette versenyzőink dolgát. A futamot követően a Magyar Szörf Szövetség Kovács Péter elnök úr jóvoltából egy vacsorával vendégelte meg a lelkes mezőnyt. Tovább...
Edzések, oktatás
Lodi, Áron, 2011.05.11.
Kedves Mindenki!
Májustól elkezdőik a hétvégi szörf edzés, szörf oktatás. Ameddig nem működik az üzenőfal addig e-mailben (info@msza.org )jelezzétek, hogy ki szeretne jönni. Nem csak a versenyzőket várjuk a hétvégi szörfös foglalkozásainkon, hanem azokat is akik tavaly részt vettek a nyári táborok, gyerek táborok valamelyikén vagy az idén tervezi, hogy eljön valamelyik táborunkba.
Idén három helyszínen lesz szörftábor, nyári tábor:
Balatonfűzfő: 2011. június 20-24., 2011. június 27- július 1., 2011. július 4-8.
Balatonfüred: 2011. július 25-29., 2011. augusztus 1-5.
Balatonaliga: 2011. július 11-15., 2011. augusztus 8-12.
Igény szerint egyéni felnőtt szörf oktatást is vállalunk, akár hétköznap is.
IDO
Lodi, Áron, 2011.04.11.
Mi is az IDO?
Az IDO egy olyan szerkezet, ami megakadályozza, hogy eldőljön a vitorla, és a vízbe essen. Ezáltal nem kell a vitorla kihúzásával fáradoznia a kezdő szörfösnek.
A szörfözni tanulóknak hamar el tud menni a kedve a szörfözéstől, az állandó vitorla felhúzástól a sikerélmény is elmarad, de ennek most az IDO-val véget vetünk!
2010-es esztendőben a Magyar Szörf Akadémia tanulói tesztelték az IDO-t. A felszerelés nagy népszerűségre tett szert a fiatalok körében. Az IDO-nak köszönhetően a vitorla nem dől el, tehát nem kell kihúzni a vízből, így a kezdő szörfösök nem fáradnak el, nem fájdul meg a derekuk. Az IDO használata felgyorsítja a szörftanulás kezdeti lépéseit.
Néhány jó tanács a használatához:
az ideális vitorlaméret 4-5 m²,
az ideális széltartomány 1-3 boufort,
az árbóctalp pozíciójának kiválasztása fontos, mivel a vitorla döntése korlátozott.
Előnyei:
kezdőknél megszünteti a gyakori vitorlakihúzást,
nincs több derékfájdalom,
nem fárad el a tanuló,
meggyorsítja a tanulást.
Sok neves szörfös ajánlását is elnyerte ez az új termék, többek között: Sarah-Quita Offringa - 2008-as freestyle világbajnok
Bjorn Dunkerbeck - 35-szörös világbajnok
Jim Drake - a szörf feltalálója
Magyarországon is elérhetővé vált az IDO, most bevezető áron vásárolhatod meg a windsurfing.hu–n vagy a Magyar Szörf Akadémiánál.
Bevezető ár: 25 000 Ft.
Idén mindenkinek megadjuk a lehetőséget, hogy a bőrünkbe bújhasson! Egyedi csapat pólónkat megvásárolhatod, és a vásárlással egyúttal garantáljuk, hogy egyedi ruhára teszel szert, ha véletlenül szembe jönne veled a póló, biztos lehetsz benne, hogy egy csapathoz tartoztok!:) Női, férfi S-M-L-XL méretekben csupán 5.000 Ft-os árért megszerzheted. Kattints ide,hogy láthasd a képeket a "modellünkön" is!:)
Éves tagdíjak
MSZA vezetőség, 2011.02.27.
Kedves Sporttársak!
Az éves tagdíjon (10.000,- Ft) és a tároló díjon (35.000,- Ft) nem változtattunk. Legyetek szívesek utaljátok el számlaszámunkra az összeget: CIB 10700419-47791006-51100005.CSAK a NÉV és TAGDÍJ 2011 kerüljön be a megjegyzés rovatba MINDENESETBEN, tehát ha csak a tagdíjat illetve akkor is, ha a tagdíjat és a tároló díját egybe fizeted be!A 2010-es Magyar Bajnokok mentesülnek a tagdíj fizetés alól.A tagdíj befizetésének határideje március 31-e. Legyetek szívesek betartani az időpontot!
1%
Lodi, Áron, 2011.02.03.
Kérünk, támogasd Te is a Magyar Szörf Akadémia Sportegyesület közhasznú szervezetet!
Amennyiben lehetőséged van, kérünk, hogy személyi jövedelem adód 1%-ával támogasd a Magyar Szörf Akadémián keresztül a magyar szörfsport utánpótlás-nevelését.
Két év alatt a szörf versenysport legmeghatározóbb egyesületévé váltunk. Junior versenyzőink nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményeket érnek el. Egyesületünk versenyzője, Nikl András képviselte hazánkat a tavalyi Junior Olimpián. Reményeink szerint a 2012-es londoni olimpián Cholnoky Sára jeleskedhet egyesületünket képviselve.
Szeretnénk elérni, hogy még többen csatlakozzanak hozzánk, és egymást segítve érjünk el egyre jobb eredményeket!
Adószámunk: 18131323-1-41
Kedvezményezett neve: Magyar Szörf Akadémia Sportegyesület
Köszönettel: Utassy Loránd, Gádorfalvi Áron
Új weboldal
Lodi, Áron, 2011.04.11.
Készül az új weboldalunk!
Mint ahogy Ti is látjátok, megújult a weboldalunk. Nemcsak kívülről, hanem belülről is új alapokra kerül, ezért bizonyos funkciók ideiglenesen ki vannak kapcsolva. Beletelik egy kis időbe, míg minden a helyére kerül, de a legfontosabb dolgok, mint a hírek, az online jelentkezés, vagy a galéria biztonsággal üzemelni fog végig, így nyugodtan látogathatjátok a fejlesztések alatt is!
Köszönjük a türelmeteket!
Aktuális
Amíg az időjárás kedvező lesz, folytatódnak a hétvégi edzések. Októbertől pedig elkezdődnek a tornatermi foglalkozások. Még idén a junior csapatra vár az Európa Bajnokság, Szardinián (Cagliari), október 22-28 között. A legjobbakra pedig az olimpiai kvalifikációs Világbajnokság, Ausztráliában (Perth), december 3-18 között. Sok sikert mindenkinek és jó felkészülést